Egészséges munkakörnyezet kialakítása egy prémium szolgáltatással
NMPT torna kis-, és nagyvállalkozóknak

"PwC Vezérigazgatói felmérése szerint a hazai vállalatvezetők döntő többsége a munkaerőhiányt jelölte meg az üzleti sikert veszélyeztető legnagyobb kihívásnak.”
www.pwc.com
"a 25 év alatti kitöltők közül megfontolná az országon belüli költözést"
PwC Munkavállalói Preferencia Felmérés 2019
"Egy nemzetközi felmérés szerint minden második európai munkavállalónál okozott már egészségügyi panaszokat a nem megfelelő körülmények között végzett ülőmunka. Aki naponta több órán keresztül kénytelen ülni, jó, ha tudja, hogy a helytelen ülés majdnem kétszeresen terheli a porckorongokat az álláshoz képest."
www.hrportal.hu
" A táppénzes hiányzások szintén gondot okoznak, ráadásul ezek gyakran munkavégzéssel összefüggő betegségekből fakadnak. Az egészséges munkakörnyezet kialakításával nem csak a hatékonyság, hanem a lojalitás is növelhető."
www.hrportal.hu
"Egy európai kutatás szerint a vállalatok évente akár euró milliárdokat is veszíthetnek azzal, ha a dolgozó hetekre kiesik a munkából. "
Forrás: Dynamic Market Research a Fellowes megbízásából
"A táppénzes hiányzások számának 25-27%-át- a KSH adatai szerint - csont-izomrendszeri vagy kötőszövetet érintő betegségek okozzák. Ezek a betegségek az esetek több mint felében hátfájdalomból vagy porckorong-rendellenességből adódtak."
www.hrportal.hu

A fenti forrásokból látható tényekkel, valószínűleg már az Önök vállalata is találkozott valamilyen formában. Jól látható, hogy manapság már a fiataloknál sem a fizetés az elsődleges szempont a munkahely választásnál. Fontosabbak számukra egyéb tényezők, mint például a munkahelyi szolgáltatások, a szabadidő, és a vállalat tudatos gondolkodása.
Egy munkavállaló idejének egyharmadát, vagy akár felét is a munkahelyen tölti, általában hosszan tartó görnyedt testtartásban, akár ülve, akár állva, mely felelős lehet végső soron mozgásszervi megbetegedésekért, amiből általában nagyon hosszasan tud felépülni. Ez sem a cégnek, sem a munkavállalónak nem jó.
Ezek a problémák nagy része elkerülhető
A Gerinc-S stúdió célja, hogy a beosztottaikért felelős cégvezetőkkel szorosan együtt működve feltérképezzük és kiiktassuk az Önök vállalatában az ott dolgozók mozgásszervi megbetegedésiért felelős tényezőket (pl. irodai eszközök helytelen beállítása, rossz ülő alkalmatosságok, folyamatos egyhelyben ülés) és erre épülve speciális, heti szinten végzett NMPT torna gyakorlatokkal helyre állítsuk a helyes mozgás-, és tartás mintát, megőrizve ezzel a fájdalommentességet.
Speciális torna gyakorlataink az egészség megtartásán túl, a produktivitásra is jótékony hatással van. De szolgáltatásunk nem csak a tornára terjed ki. Komplex megoldást adunk személyes igényekre, illetve válaszokat a kérdésekre, akár az egyéni sporttevékenységeket illetőleg.
Célunk, hogy egy olyan egészséget megtartó munkakörnyezetet alakítsunk ki, és tartsunk szinten, ahová az Önök munkavállalói örömmel járnak be dolgozni nap, mint nap. Ahol fölösleges fájdalmak és betegségek nem akadályozzák őket a munkavégzésben.

Váljon az Ön cége népszerűvé a munkaerő piacon, azzal, hogy egészséges munkakörnyezetet alakít ki a munkahelyén a Gerinc-S stúdió segítségével.
Mozogni vágyó munkavállalóinak spóroljon szabadidőt azzal, hogy akár munkaidőben van lehetőségük egy olyan tornát végezni, amely kifejezetten a mozgásszervrendszer egészségének fenntartására szolgál, így nem kell munka után fáradtan elmenniük mozogni.
Rólam
Arnold Péter vagyok 24 éves koromban L4-L5 csigolya közötti porckorongsérvet diagnosztizáltak nálam, amiből tartósan a Bene Máté által kitalált ADT® illetve NMPT® módszerekkel tudtam kigyógyulni.
A módszer hatékonysága annyira megtetszett, hogy elhatároztam, hogy meg szeretném tanulni, így beiratkoztam a Bene Máté gerincakadémiára, amit 2019 év elején NMPT Instruktori vizsgával zártam.
Küldetésem
Minden embernek biztosítani azt a tudást, amivel elérheti és meg is tarthatja a fájdalommentességet. A ” Természetes Mozgásminta Tréning”-ben a kedvenc szavam a természetes, mivel úgy gondolom az emberi test egy csodálatos teremtés, és rendeltetésszerű, természetes használata mellett nem szabadna, hogy olyan mértékben jelenkezzenek mozgásszervi megbetegedések, mint manapság.

TÖBB MINT TORNA
01
Speciális NMPT torna
A Heti rendszerességgel végrehajtott Gerinc-, testtartás javító NMPT tornával, egy olyan mozgásformát biztosítunk, ami kifejezetten az életmódunkból származó helytelen testtartás korrigálására szolgál.
02
Munkakörnyezet felmérés
Felmérjük cége munkakörnyezetét, hogy mik azok a tényezők, amelyek miatt kialakulhatnak a munkavállalók mozgásszervi megbetegedései. (Irodai eszközök helytelen, beállítása és azok helytelen használata)
03
Egészséges munkahely kialakítása
Javaslatokat teszünk azokra a veszélyforrásokat, amelyeken módunk van változtatni. (Gerinc-, és ízület barát munkakörnyezet kialakítása)
04
Tanácsadás
Szolgáltatásunkon belül mindenkinek biztosítjuk a személyes tanácsadást, legyen szó szabadidős sporttevékenységről, vagy bármi más, -a munkahelyen kívüli- tevékenységről.
05
Folyamatos utánkövetés
Mivel a helytelen testtartást sem 2 hónap alatt tanultuk meg, így ne is várjuk azt, hogy pár hónap alatt csodát tudunk tenni. Mi a Gerinc-S stúdióban a hosszas együttműködésben, és a kitartó munkában hiszünk, ahol lehetőségünk van a folyamatos nyomon követésre.

Mi történik jelentkezés után?
1.
Lépjen velünk kapcsolatba
Kattintson a kapcsolatfelvétel gombra, válaszoljon a kérdésekre. Az elküldés után telefonon fel fogjuk venni Önnel a kapcsolatot.
2.
Szánjon ránk 40 percet
Az egyeztetés után egy 40 perces prezentációban megmutatjuk a cégvezetés előtt részletesen, hogy mivel is foglalkozunk.
3.
FELMÉRÉS
Ezt követően javaslatokat teszünk, hogy hogyan tudjak cégetekre szabni a szolgáltatásunkat (időpontok, helyszín, gyakoriság, időtartam)

Kiknek ajánljuk?
Olyan kis,- és nagy vállalatok vezetőinek, akik felelősek munkavállalóik iránt, és a mi mozgásrendszerünkkel szeretnék fejleszteni az egész nap ülő, vagy folyamatos görnyedt testtartásban dolgozó munkavállalóit.