Mindenek előtt nézzük át dióhéjban, hogyan működik egy egészséges gerinc:
Most menjünk be két csigolya közé:
A porckorongsérv:
A porckorongsérv az az állapot, amikor a porckorong hátsó része kiboltosul a gerinccsatorna felé.
Ha megfigyeled a lordózis (természetes homorulat) állapotában lévő gerincet, láthatod, hogy az egymás felett álló két csigolyának a hátsó része kicsit közelebb áll egymáshoz, mint az elülső, így a porckorongok szinte be vannak zárva a csigolyák közé.
Így a sérvesedés esélye a nullával egyenlő. Ebben a felállásban nem hatnak olyan erők a porckorongra, melyek azt a gerinccsatorna felé tolnák. Egy álló, járó ember dereka homorú, (lordotikus állapotában van) így a derékban lévő (továbbiakban ágyéki) porckorongjai védett helyzetben vannak, nem hatnak rájuk sérveset okozó erők. Ha az ember egész nap egyenetlen talajon járna, jönne-menne, tenne-venne, valószínűleg nem lenne túl sok baja a porckorongjaival, ahogy a régmúltban sem tudunk ennek a betegségnek a gyakori előfordulásáról.
Mitől alakul ki ma mégis olyan sok embernél a porckorongok sérvesedése?
Manapság a legtöbbünk ülő munkát végez, ami a napunknak legalább nyolc óráját kitölti. Ha épp nem dolgozunk, akkor iskolában ülünk, autót vezetünk, ülünk a metrón, internetezünk, tévét nézünk, vagy bármi mást csinálunk. Csak egy közös pontja van ezen tevékenységeknek: mindet ülve tesszük… Aki mégsem ülő munkát végez, az pedig előre hajolva tevékenykedik.
A porckorong felépítését tekintve két részből áll: egy külső rostos rétegből ( annulus fibrosus) és egy belső, szinte teljesen víztartalmú magból (nucleus pulposus). Ez a vízszerű mag előredőléskor folyamatosan hátrafelé, a gerinccsatorna felé feszíti a rostos réteget, aminek az egy jó ideig, akár évekig, évtizedekig ellenáll. Majd a lágy szövet egyszer csak engedni kezd, majd elkezd kidomborodni a gerinccsatorna felé. Mivel a porckorong érzőideg ellátottsága gyér, a tünetek csak akkor kezdenek jelentkezni, amikor a kidomborodó porckorong rész valamit érinteni kezd.
Ha most épp a számítógéped előtt ülve olvasod ezt a cikket, akkor tudnod kell, hogy a csigolyáid elülső része közelebb van egymáshoz, mint a hátsó, ez a felállás pedig épp a gerinccsatornád felé nyomja az ágyéki porckorongjaidat. Ha éveken át ebben a helyzetben fogod olvasni a porcorong.hu -t, és a Gerincszervíz blogját, akkor szinte biztosan porckorong problémákra számíthatsz.
Mit érdemes megjegyezni ebből a cikkből:
Forrás: Bene Máté-porckorong.hu